Fönnakadt a fán

Tavaly került fel a fára a labda az ovi udvarán, ahová az erkélyünk néz. Teregetés közben mindig ellenőrzöm, ott van-e még. Róla szól ez a vers.









Fönnakadt a fán

Fönnakadt a fán egy labda.
Hogy ki dobta fel, nem tudom
Talán Palika vagy Panna,
Ond, Vanessza vagy Hunor,
nem is fontos ez ma már.

Moccanatlan ült a labda,
jött a tél és múlt a nyár,
a hóesés behavazta,
simogatta napsugár,
ült, csak üldögélt tovább.

A gumilabdák általában
nem gondolkodnak sokat,
ám hősünk pöttyös kobakjában
megfogant egy gondolat:
mi végre ül fent a fán?

Ez lenne a labdák sorsa?
Erre született vajon?
Vagy jobb lenne, ha leugorna,
S pattogna az udvaron?
Magában így vacilált.

Ahogy ezt ott fontolgatta,
arra szállt egy varjúpár,
csőrével megkocogtatta,
a kíváncsi varjúlány,
le is pottyant, lám a labda.

Örült neki Tibi, Sára,
Pattogtatták sebesen,
köztük ide-oda szállva
arra gondolt hirtelen:
nem lenne jobb fönt a fán?

Etelka, a porszívó

Egyszer volt egy porszívó,
becses nevén Etelka,
Etelkának porszippantás
volt a kedvelt hobbija.
Felszívott ő mindenféle
apró koszt és makulát,
koszmót, foltot, sarat, piszkot,
morzsát, szöszmöszt, szutykot, trutymót,
poratkát és pormacskát.

Egy nap aztán belsejében
csavar kattant fémesen,
vagy egy szimeringje pendült
motorjában ércesen,
de az is lehet, hogy egy csapágy,
acélpánt, szénkefe, lapát,
huzal, szűrő, kondenzátor,
kapcsoló vagy ventilátor
tört el benne hirtelen.

Etelka egy pillanatra
mozdulatlan állt meg ott,
azután megbokrosodva
a szőnyeg fölé ugratott.
Felszívott egy kis dísztányért,
kézzel festett porcelánt,
gyufát, zoknit, virágföldet,
jegyzettömböt, cédét, noteszt,
oklevelet, tulipánt.

Most már egyre többet akart,
zsákját éhség mardosta,
felszívta a könyvespolcot,
Révay-összessel rajta,
fel a villanytűzhelyt mohón,
rajta az ott fővő rizst,
virágállványt, ajtót, széket,
kanapét, keretes képet
s velük együtt engem is.

Így hát Etelka gyomrában
gubbasztok most csendesen.
Azoknak, kik aggódnának,
idebentről üzenem,
van itt nékem gyufám, zoknim,
jegyzettömböm, noteszem,
oklevelem, tulipánom,
rizsem is a tűzhelyen:
megvan itten mindenem.

Termés

Lóg az ágon, gömbölyű,
idelentről gyönyörű,
szedd le nekem, hadd nézzem!

Tenyeremben szúrós, szőrös,
megkóstolva sem előnyös,
tedd vissza, már nem kérem!

Galambsimogató

Nézd, a galamb fent repül,
aztán meg a drótra ül,
emelj fel!
Ha tartasz, úgy elérem,
csőrét, szárnyát megnézem,
tollát megsimogatom,
kicsikét húzogatom,
talán picit megtépem,
letehetsz.

Kopogós

Kip-kop kopogok,
fakockákat csapkodok.
Közben olyan nagy zajt csapok,
megijedek, elszaladok,
kip-kop-kop

Fafakír

Ez a vers teljesen váratlanul pattant ki a fejemből.

Faházában fafakír
fekszik faágyában,
fahangján fütyörészget,
míg farigcsál magában.

Fafejébe fateát önt,
ázik fakabátja,
kifaragta a fatyúkját,
kész a fakutyája.

Fahangján faviccet mesél,
nem tűrik faarccal:
fakutya faképnél hagyja,
fatyúkja lefarcol.

Fafakír a faágyból
mérgesen kimászik,
„Ne roffalkodjatok”, szól,
mert két foga hiányzik.

Téli kalandok

Írok, írok és már megint beszakadt valaki alatt a jég. Lehet, hogy el kellene mennem pszichológushoz :)