Alszol, felnősz

Kis csillag szórja csak fényét, lámpád,
míg alszol az ágyadban csendesen.
Álmok kotorják pilláid árnyát,
megsimítanám, de nem teszem.

Csak nézlek, kerek kis állad, kezed,
tenyeredbe egy kagyló se férne.
Fülelek, halljam a lélegzeted,
mint búvár száll le tó fenekére.

Dobhártyámon nagyot üt az idő,
e kegyetlen dobos, ki meg nem áll,
változol lassan a szemem előtt,
nem az vagy, ki az imént voltál.

Alszol, felnősz, a világ rendje ez,
s én minden percben elveszítelek. 

A lánctalpas szamuráj

Kormoz már az égi gyertya,

cirpel kint a kabóca,

nem vibrál a tévén többé

a Bogyó és Babóca.

Puszira már nincs is idő,

pilláimon álom jár,

s begördül az álmaimba

a lánctalpas szamuráj.

Maszk takarja ádáz arcát,

két kezében katana,

jól ellátja a bajodat,

akkor is, ha nincs baja.

Hozzám beszélsz? Hajol fölém,

felnyöghettem álmomban,

és lélegzetem ütemére

lánctalpain elsurran. 

Szeretem, nem szeretem

Tegnap hatszor gondoltam rá, tegnapelőtt tízszer,
ez akár fejlődés is lehetne,
de ma reggel már hétszer eszembe jutott,
és messze még a nap vége.
Pedig nem is jár suliba egy hete.

Leszakítottam egy virág fejét hazafelé menet
és a szirmaiból kiszámoltam, hogy szeretem, nem szeretem.
Az jött ki, hogy nem, úgyhogy letéptem egy másik virágot is,
akkor meg szeretem volt az utolsó szirom.
Azt hiszem, a virágok nem túl okosak.

Két saroknyira lakik innen, akár oda is mehetnék,
és megállnék a házuk előtt, várnék egy kicsit,
hátha kinéz az ablakon vagy kijön valamiért.
Persze nem fogom megtenni.
Ha földrengés lenne és világvége, akkor se.

Ha nem rontom el

1.

A hangyának a pocsolya az árvíz, nekünk meg a tenger?
Az Isten házában vannak játékok? És hogy-hogy nem esnek le?
Miből készült a szék, a lift? Szerinted léteznek szörnyek?
Az angyalok hol laknak, és miért van, hogy ide-oda repülnek?
Ha a méhecske belehal a szúrásba, akkor a darázs miért nem?
A lyuknak miért csak arca van?  És te is meghalsz egyszer?
Tudnak a szöcskék kakilni? Te mindent tudsz, mondd el!

2.

Ötéves vagy, de máris sokkal többet tudsz nálam.
Kíváncsi vagy, és ettől nem öregszel. Hiszel a világban. 
Minden ami van, számodra élő, s jó szándék mozgatja. 
Jól megfér egymással minden, a teteje is meg az alja. 
A gonosz mindig pórul jár, a jók győznek s megpihennek. 
Talán, ha nem rontom el nagyon, végül megmaradsz ilyennek. 

(Megjelent az Író Cimborák blogon.)

A szörny, aki fél a sötétben

Pap Kata illusztrációja

A szörny, aki fél a sötétben
(Részlet a Verses szörnyhatározó c. ciklusból)

Kattan a kapcsoló, illan a fény,

nem világít a jedi-kard sem már,

alszik a világítós matrica,

s a neonfényű fogmosó-pohár.

Sötétkékre festi az éjszakai fény

a könyveket a polcon, középen,

pislog az ágy alatt, nem jön elő,

a szörny, aki fél a sötétben.

Születési hiba ez őnála sajnos,

a tárgyak helyett mindent odaképzel,

teniszütő helyébe kampót,

mit kalóz szorongat véres kézzel.

Az ablakon kopogó ágtól

a hideg kirázza, reszket ott lent,

azt gondolja, lidérc kopácsol,

és nem kétséges, hogy érte jött el.

Hallod, hogy szipog? nyöszörgése

beteríti a gyerekszobát,

ha jóll hallom, olyasmit mond, hogy

„felkapcsolnád, kérlek, a lámpát?”

(Megjelent az Írócimborák blogon)

Szörny a szekrényben

Észreveszed őt okvetlen,
ha éjjel itt járt a szekrényben.
Legkésőbb másnap, ha pólódat
fordítva találod: ő volt az!

A póló-átfordító szörny, nem más!
Ittléte kész lidércnyomás.
Pólódat seperc átfordítja,
az elülső dolgokat hátra rakva,

hogy eddig, ha mackó volt pólódon,
az most a hátán búsuljon.
Az se gáz neki, hogy a markoló-
nak elöl volt eddig jó.

Nálad is itt járt, ó, borzalom!
A felirat ott van a hátadon!
Fussunk, tudják meg a körny-
éken, hogy itt a póló-átfordító szörny!

Vasárnapra jóllaktam

Hét sört ittam hétfőn,
kedden perecet ettem,
szerdán szedret szedtem,
csütörtökön sütőtököt,
pénteken éhkoppot nyeltem,
szombaton koplaltam,
vasárnapra jól is laktam!

Előke-dal

A céklalé lecsöpögött,
a brokkolipép kicsurgott,
szétfröccsent a tökpempő
mert a kanálból kiugrott.

Csak tudnám, csak tudnám,
mi jutott a kicsi szájba,
ha a sóska meg a spárga
itt landolt az előkén?

A körtepép elhömpölygött,
kicsusszant a meggyzselé,
lepottyant a répapuding,
utána a spenótkrém.

Csak tudnám, csak tudnám,
mi jutott a kicsi szájba,
ha a sóska meg a spárga
itt landolt az előkén?

Cékladal

Ide cékla, oda spárga,
összemosom szivárványba.
Krumplipüréből lesz a tó,
spenótból nád, ringatózó,
borsószemből a kis halak,
tojássárgájából a nap...
Ne malackodj, szól rám anyu,
tedd le azt a kanalat!

Fönnakadt a fán

Tavaly került fel a fára a labda az ovi udvarán, ahová az erkélyünk néz. Teregetés közben mindig ellenőrzöm, ott van-e még. Róla szól ez a vers.









Fönnakadt a fán

Fönnakadt a fán egy labda.
Hogy ki dobta fel, nem tudom
Talán Palika vagy Panna,
Ond, Vanessza vagy Hunor,
nem is fontos ez ma már.

Moccanatlan ült a labda,
jött a tél és múlt a nyár,
a hóesés behavazta,
simogatta napsugár,
ült, csak üldögélt tovább.

A gumilabdák általában
nem gondolkodnak sokat,
ám hősünk pöttyös kobakjában
megfogant egy gondolat:
mi végre ül fent a fán?

Ez lenne a labdák sorsa?
Erre született vajon?
Vagy jobb lenne, ha leugorna,
S pattogna az udvaron?
Magában így vacilált.

Ahogy ezt ott fontolgatta,
arra szállt egy varjúpár,
csőrével megkocogtatta,
a kíváncsi varjúlány,
le is pottyant, lám a labda.

Örült neki Tibi, Sára,
Pattogtatták sebesen,
köztük ide-oda szállva
arra gondolt hirtelen:
nem lenne jobb fönt a fán?

Etelka, a porszívó

Egyszer volt egy porszívó,
becses nevén Etelka,
Etelkának porszippantás
volt a kedvelt hobbija.
Felszívott ő mindenféle
apró koszt és makulát,
koszmót, foltot, sarat, piszkot,
morzsát, szöszmöszt, szutykot, trutymót,
poratkát és pormacskát.

Egy nap aztán belsejében
csavar kattant fémesen,
vagy egy szimeringje pendült
motorjában ércesen,
de az is lehet, hogy egy csapágy,
acélpánt, szénkefe, lapát,
huzal, szűrő, kondenzátor,
kapcsoló vagy ventilátor
tört el benne hirtelen.

Etelka egy pillanatra
mozdulatlan állt meg ott,
azután megbokrosodva
a szőnyeg fölé ugratott.
Felszívott egy kis dísztányért,
kézzel festett porcelánt,
gyufát, zoknit, virágföldet,
jegyzettömböt, cédét, noteszt,
oklevelet, tulipánt.

Most már egyre többet akart,
zsákját éhség mardosta,
felszívta a könyvespolcot,
Révay-összessel rajta,
fel a villanytűzhelyt mohón,
rajta az ott fővő rizst,
virágállványt, ajtót, széket,
kanapét, keretes képet
s velük együtt engem is.

Így hát Etelka gyomrában
gubbasztok most csendesen.
Azoknak, kik aggódnának,
idebentről üzenem,
van itt nékem gyufám, zoknim,
jegyzettömböm, noteszem,
oklevelem, tulipánom,
rizsem is a tűzhelyen:
megvan itten mindenem.

Termés

Lóg az ágon, gömbölyű,
idelentről gyönyörű,
szedd le nekem, hadd nézzem!

Tenyeremben szúrós, szőrös,
megkóstolva sem előnyös,
tedd vissza, már nem kérem!

Galambsimogató

Nézd, a galamb fent repül,
aztán meg a drótra ül,
emelj fel!
Ha tartasz, úgy elérem,
csőrét, szárnyát megnézem,
tollát megsimogatom,
kicsikét húzogatom,
talán picit megtépem,
letehetsz.

Kopogós

Kip-kop kopogok,
fakockákat csapkodok.
Közben olyan nagy zajt csapok,
megijedek, elszaladok,
kip-kop-kop

Fafakír

Ez a vers teljesen váratlanul pattant ki a fejemből.

Faházában fafakír
fekszik faágyában,
fahangján fütyörészget,
míg farigcsál magában.

Fafejébe fateát önt,
ázik fakabátja,
kifaragta a fatyúkját,
kész a fakutyája.

Fahangján faviccet mesél,
nem tűrik faarccal:
fakutya faképnél hagyja,
fatyúkja lefarcol.

Fafakír a faágyból
mérgesen kimászik,
„Ne roffalkodjatok”, szól,
mert két foga hiányzik.

Alkalmi vers

Kerestem pancsolós verset, amit lehet mondogatni a babának fürdés közben és szorosan illeszkedik a témához, de nem találtam, úgyhogy írtam egyet.


Pancsoló

Lics-locs pancsolás
gumibéka-ugratás
fontos vízi küldetés
a gumikacsa-fürdetés

Tics-tocs tocsogás
gumibálna locsogás
evickél, hogy megússza
a merülést a medúza.