Előke-dal

A céklalé lecsöpögött,
a brokkolipép kicsurgott,
szétfröccsent a tökpempő
mert a kanálból kiugrott.

Csak tudnám, csak tudnám,
mi jutott a kicsi szájba,
ha a sóska meg a spárga
itt landolt az előkén?

A körtepép elhömpölygött,
kicsusszant a meggyzselé,
lepottyant a répapuding,
utána a spenótkrém.

Csak tudnám, csak tudnám,
mi jutott a kicsi szájba,
ha a sóska meg a spárga
itt landolt az előkén?

Cékladal

Ide cékla, oda spárga,
összemosom szivárványba.
Krumplipüréből lesz a tó,
spenótból nád, ringatózó,
borsószemből a kis halak,
tojássárgájából a nap...
Ne malackodj, szól rám anyu,
tedd le azt a kanalat!

Fönnakadt a fán

Tavaly került fel a fára a labda az ovi udvarán, ahová az erkélyünk néz. Teregetés közben mindig ellenőrzöm, ott van-e még. Róla szól ez a vers.









Fönnakadt a fán

Fönnakadt a fán egy labda.
Hogy ki dobta fel, nem tudom
Talán Palika vagy Panna,
Ond, Vanessza vagy Hunor,
nem is fontos ez ma már.

Moccanatlan ült a labda,
jött a tél és múlt a nyár,
a hóesés behavazta,
simogatta napsugár,
ült, csak üldögélt tovább.

A gumilabdák általában
nem gondolkodnak sokat,
ám hősünk pöttyös kobakjában
megfogant egy gondolat:
mi végre ül fent a fán?

Ez lenne a labdák sorsa?
Erre született vajon?
Vagy jobb lenne, ha leugorna,
S pattogna az udvaron?
Magában így vacilált.

Ahogy ezt ott fontolgatta,
arra szállt egy varjúpár,
csőrével megkocogtatta,
a kíváncsi varjúlány,
le is pottyant, lám a labda.

Örült neki Tibi, Sára,
Pattogtatták sebesen,
köztük ide-oda szállva
arra gondolt hirtelen:
nem lenne jobb fönt a fán?

Etelka, a porszívó

Egyszer volt egy porszívó,
becses nevén Etelka,
Etelkának porszippantás
volt a kedvelt hobbija.
Felszívott ő mindenféle
apró koszt és makulát,
koszmót, foltot, sarat, piszkot,
morzsát, szöszmöszt, szutykot, trutymót,
poratkát és pormacskát.

Egy nap aztán belsejében
csavar kattant fémesen,
vagy egy szimeringje pendült
motorjában ércesen,
de az is lehet, hogy egy csapágy,
acélpánt, szénkefe, lapát,
huzal, szűrő, kondenzátor,
kapcsoló vagy ventilátor
tört el benne hirtelen.

Etelka egy pillanatra
mozdulatlan állt meg ott,
azután megbokrosodva
a szőnyeg fölé ugratott.
Felszívott egy kis dísztányért,
kézzel festett porcelánt,
gyufát, zoknit, virágföldet,
jegyzettömböt, cédét, noteszt,
oklevelet, tulipánt.

Most már egyre többet akart,
zsákját éhség mardosta,
felszívta a könyvespolcot,
Révay-összessel rajta,
fel a villanytűzhelyt mohón,
rajta az ott fővő rizst,
virágállványt, ajtót, széket,
kanapét, keretes képet
s velük együtt engem is.

Így hát Etelka gyomrában
gubbasztok most csendesen.
Azoknak, kik aggódnának,
idebentről üzenem,
van itt nékem gyufám, zoknim,
jegyzettömböm, noteszem,
oklevelem, tulipánom,
rizsem is a tűzhelyen:
megvan itten mindenem.

Termés

Lóg az ágon, gömbölyű,
idelentről gyönyörű,
szedd le nekem, hadd nézzem!

Tenyeremben szúrós, szőrös,
megkóstolva sem előnyös,
tedd vissza, már nem kérem!

Galambsimogató

Nézd, a galamb fent repül,
aztán meg a drótra ül,
emelj fel!
Ha tartasz, úgy elérem,
csőrét, szárnyát megnézem,
tollát megsimogatom,
kicsikét húzogatom,
talán picit megtépem,
letehetsz.

Kopogós

Kip-kop kopogok,
fakockákat csapkodok.
Közben olyan nagy zajt csapok,
megijedek, elszaladok,
kip-kop-kop

Fafakír

Ez a vers teljesen váratlanul pattant ki a fejemből.

Faházában fafakír
fekszik faágyában,
fahangján fütyörészget,
míg farigcsál magában.

Fafejébe fateát önt,
ázik fakabátja,
kifaragta a fatyúkját,
kész a fakutyája.

Fahangján faviccet mesél,
nem tűrik faarccal:
fakutya faképnél hagyja,
fatyúkja lefarcol.

Fafakír a faágyból
mérgesen kimászik,
„Ne roffalkodjatok”, szól,
mert két foga hiányzik.

Téli kalandok

Írok, írok és már megint beszakadt valaki alatt a jég. Lehet, hogy el kellene mennem pszichológushoz :)

Alkalmi vers

Kerestem pancsolós verset, amit lehet mondogatni a babának fürdés közben és szorosan illeszkedik a témához, de nem találtam, úgyhogy írtam egyet.


Pancsoló

Lics-locs pancsolás
gumibéka-ugratás
fontos vízi küldetés
a gumikacsa-fürdetés

Tics-tocs tocsogás
gumibálna locsogás
evickél, hogy megússza
a merülést a medúza.

A meseszereplők szabad akarata

Akarjanak a szereplők valamit, mondja Vonnegut, ha mást nem, egy pohár vizet legalább, és ez a mesékben is így van. Az első mesém egy kisfiúról szólt, aki utazik a villamoson. Nem akart semmit, csak a villamoson utazni, és amikor ez megtörtént, hirtelen kicsúszott a lábunk alól a talaj. A kisfiú csak bámult ki az ablakon, én meg csak írtam az újabb és újabb sorokat, és éreztem, hogy a villamos kisiklott. A férjem meg is erősített, mert közölte, hogy nagyon unalmas mese lett. A mesékben általában akarnak valamit a szereplők. A farkas megenni Piroskát, Pom-Pom megvárni Picurt és mesélni neki, a legkisebb szegénylegény szerencsét próbálni, Andersen hősei pedig meghalni: a kis fenyőt eltüzelik, a gyufaárus lány megfagy, az ólomkatona elég a kályhában. Aztán, hogy hogy érik el, amit akarnak, az már rajtuk múlik, én csak leírom, ami történik velük.

Bebe és McKenzi ezredes kalandjai

Most formálódnak Bebe, a kisfiú és barátja, McKenzi ezredes, a medve kalandjai a fejemben, és mikor a kisfiam alszik, gyorsan leülök a gép elé, hogy leírjam. Mert írni csak írás közben lehet, mondja Cserna-Szabó András egy interjúban, aki meg Bächer Ivánt idézi. És tényleg, csak akkor történnek meg ezek a kalandok, amikor írom őket. Alig várom, hogy megtudjam, mi lesz a következő. A jellemek is így bontakoznak ki. Például tegnap kiderült, hogy McKenzi szájhős, valójában gyáva, és hogy minden rosszba ő viszi Bebét.